Nagypapa és a pillanatok - Az igazi buli titka

Az újévi reggel csendes volt, csak a kinti utcákon hallatszott még a tűzijátékok emlékét idéző neszezés. Réka álmos szemekkel botorkált be a nappaliba, ahol a nagyapja már a kedvenc foteljében ült, kezében egy újsággal. Ahogy meglátta az unokáját, letette az újságot, és mosolyogva figyelte, ahogy Réka fejét fogva letelepszik mellé.

– Nagypapa, hol tartod a fájdalomcsillapítót? – kérdezte Réka, miközben a halántékát masszírozta.

A nagyapja előhúzott egy kis dobozt a fotel melletti asztalfiókból, és odanyújtott egy pohár vizet. – Már sejtettem, hogy szükséged lesz rá, kicsim – mondta mosolyogva, miközben a gyógyszert átnyújtotta. – Mostanában a fiatalok nem tudnak mulatni.

Réka felhorkantott. – Mi az, hogy nem tudunk mulatni, nagypapa?

A nagypapa arca huncut mosolyra húzódott, ahogy Réka csípőre tett kézzel nézett rá. – Lányom, nagyon sokan a részeg randalírozást nevezik bulinak. Pedig ennek nem erről kellene szólnia.

Réka felvonta a szemöldökét. – Nagypapa, néha ki kell rúgni a hámból!

– Persze, kicsim – bólintott a nagyapa. – Tudod, én is voltam fiatal. És én is túllőttem a célon.

Réka elkerekedett szemmel nézett rá. – Te, nagypapa? Hiszen te mindig olyan megfontolt vagy!

A nagyapa nevetett, mély, zengő nevetéssel, amely megtöltötte a szobát. – Kicsim, mindenki tanulja ezt valahol. Az én leckém egy bizonyos szilveszteri bulin jött el, még huszonéves koromban…

Réka kíváncsian dőlt előre, és a nagyapa mesélni kezdett.

– Házibuli volt egy jó barátomnál. A lakás tele volt szép lányokkal, a legjobb zenékkel, és persze rengeteg borral. Fiatalok voltunk, és nem figyeltük, mennyit iszunk. Táncoltunk, nevettünk, minden gond nélkül. De az ital fogyott rendesen, és én már tánc közben sem tudtam tartani az egyensúlyomat. De persze még ekkor sem álltam meg. Egyszer élünk, nem igaz?

Réka mosolyogva csóválta a fejét, ahogy elképzelte a fiatal nagyapját.

– Aztán – folytatta a nagypapa – egyszer csak elestem. A párom, akivel táncoltam, rám zuhant, én pedig egyenesen beleestem egy hatalmas vázába. A házigazda kedvenc vázájába. Családi örökség volt.

Réka arcán együttérzés suhant át. – És mi történt?

– Mentőt kellett hívni – válaszolta a nagyapa komolyan. – Kiszedték a fejemből a szilánkokat, fertőtlenítették a sebeket. De amikor kijöttem a kórházból, a szégyen sokkal mélyebben égetett, mint a vágások. Elrontottam a házigazda éjszakáját, és eltörtem valamit, amit semmilyen pénz nem pótolhatott.

Egy pillanatig csend telepedett rájuk, ahogy Réka elgondolkodva figyelte nagyapja arcát.

– És akkor döntöttem el – folytatta a nagyapa –, hogy a buli jó és fontos, de nem kell állattá válni, és minden mértéket elfelejteni. Az igazi buli tényleg szórakozás, és utána sem fáj, sem fizikailag, sem lelkileg. Az, igazi buli az, amire később is jó visszaemlékezni.

Réka sóhajtott, és belekortyolt a pohár vízbe. – Szóval a mulatság nem az italról és az őrületről szól?

Nagypapa szeme mosolyogva csillant meg. – Pontosan. A legjobb bulik azok, ahol másnap nemcsak az emlékeket, hanem magadat is tisztán látod.

Réka elgondolkodott, majd lassan bólintott. – Azt hiszem, értem, nagypapa.

Nagypapa mosolya meleg és nyugodt volt, ahogy visszahajolt az újságjához. – Akkor hát boldog új évet, kicsim. Remélem, a következő buliról már csak a jó dolgokat hozod magaddal.